2013. április 24., szerda

Sajtostallér (Gofrisütőben sütve)

   Hetek óta rossz evő gyerekkel küszködök, ilyenkor már szinte minden mindegy, csak végre egyen az ember lánya. Az én lányom kitalálta, hogy ő bizony sajtos tallért enne, olyat, mint amit a mama szokott sütni, ezzel csupán az a probléma, hogy nekem nincs tallér sütőm. Persze nem hagyott nyugodni a dolog, elkértem a receptet és kitaláltam, hogy végül is miért ne süthetném meg anyukám receptjét gofrisütőben. Bár először kis golyókkal próbálkoztam, pont, ahogy otthon láttam,de rá kellett jönnöm, hogy ez a technika működik a tallér sütőben, de a gofrisütőben nem. Aztán tenyérrel szépen kilapítottam a golyócskákat, hogy viszonylag vékonyak legyenek és így már igazán jó lett a végeredmény!


Hozzávalók: 

12 dkg reszelt sajt
35 dkg liszt
10 dkg vaj
 1 tojás
1 dl tejföl
1 tk só

 Elkészítés:

Mivel szeretem az egyszerűen elkészíthető dolgokat és amit lehet azt én magam is leegyszerűsítek, ez most sem volt másként. Igazából belemértem a lisztet, a sót és a sajtot (nem reszeltem le, csak 4 db-ra vágtam) egy késes betétű robotgépbe és addig dolgoztattam a legnagyobb fokozaton, míg a sajt teljesen fel nem darabolódott, ezek után hozzá adtam a vajat és a tojást is és összedolgoztattam ezekkel az alapanyagokkal is. A masszát átöntöttem egy tálba és hozzáadtam a tejfölt, gyors mozdulatokkal beledolgoztam a tejfölt, ezek után apró golyókat gyártottam a tésztából.



Egy tányérra téve a tenyeremmel kilapítottam a golyókat.


Ezek után mehetnek a sütőbe!


Eleinte, csak úgy sütöttem őket, hogy a sütőn található választó vonal ne látszódjon meg a kész tallérokon, de aztán észre vettem, hogy ez igazán csak engem zavar, sőt a gyerekek kimondottan azokat keresték, amik mintásak voltak. Akkor már tele raktam a sütőt és egyszerre mérettől függően, akár 10 db-ot is tudtam sütni. Viszont az biztos, hogy nekünk a kis falatkák jöttek be igazán.


A legkelendőbbek ezek a csillag formájúak voltak!

Jó étvágyat hozzá! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése