2013. július 20., szombat

Kakaós csiga

Ezt a csigát gyakran készítem, a család nagy kedvence!




Hozzávalók:

Tésztához:
50 dkg liszt
1 cs. élesztő
1/4 l langyos tej
2 tojás
6 dkg ráma
6 dkg cukor


A kenéshez:
1 tojás

A szóráshoz:
kakaó (én instantot használtam)

A tepsibe:
pici olaj vagy olvasztott vaj



Elkészítés:

   A lisztet tálba szitáljuk, a közepére egy kis mélyedést készítünk, ebbe tesszük a cukrot és az élesztőt, kevés langyos tejjel összekeverjük, lisztet szórunk a tetejére és hagyjuk picit állni, ha már elkezd az élesztő dolgozni, akkor a sót a liszt szélére szórjuk, semmiképpen nem az élesztőre! Hozzáadjuk a tojásokat és az olvasztott vajat, elkezdjük összeállítani a tésztát, ha a hozzávalók már elkeveredtek, akkor apránként a maradék tejet is beledolgozzuk, enyhén ragacsos tésztát kell kapnunk, de ha túl lágynak találjuk, akkor nyugodtan lehet hozzá még egy kis lisztet tenni! A tetejét megszórjuk liszttel és letakarva langyos helyen a duplájára kelesztjük!



   Lisztezett gyúródeszkára öntjük és átgyúrjuk, Téglalapot nyújtunk belőle, ha túl nagynak találjuk a tésztát, akkor ketté lehet szedni és két részletben dolgozni vele! Én vékonyra szoktam nyújtani, mert még úgyis megkel sütéskor.



   Az egészet megkenem felvert tojással és vastagon megszórom kakaóval, úgy, hogy az egyik szélén kb 2-3 cm-nyi sávot üresen hagyok, itt csak a tojás van, a másik oldalról szorosan feltekerem, ezután úgy helyezem el a deszkán, hogy a kakaó nélküli rész legyen alul.



   2-3 cm-es darabokat vágok belőle és kiolajozott tepsibe teszem őket oly módon, hogy a tepsi egyik széle alá teszek valamit, amivel megtudom emelni egy picit (pl: petpalack kupakját), hogy a felesleges olaj a másik oldalra folyjon, ebbe kicsit megforgatom a csigák oldalát, így sülés közben nem ragadnak össze, hanem szépen szétszedhetők lesznek!


   A csigákat szorosan egymás mellé rakom a tepsibe, így szép magasak lesznek, ha sz összes belekerült, akkor letakarva kelesztem 15-20 percig, ezután megkenem tojással.



   170 C-ra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm őket! Ez nálam 35-40 perc szokott lenni, de én úgy szoktam meggyőződni róla, hogy biztosan átsült-e, hogy a közepéről villával kiveszek egyet, ha az megsült, akkor biztosan a többi sem maradt nyers!



   Kiveszem és a tepsiben hagyom hűlni (már amennyire a család engedi), megszórom porcukorral és tálra szedem! 
Nagyon finom, a közepében megolvad a kakaópor és szépen elfolyik!
Jó étvágyat hozzá!

Ui: A képek frissítve: 2018.01.20. 

2013. július 18., csütörtök

Bögrés mákos koszorúformában


Hozzávalók:
 2,5 dl-es bögrével mérve

1,5 bögre mák
1,5 bögre liszt
1 bögre cukor
1 bögre tej
0,5 bögre olaj
1 cs. sütőpor
3 tojás

A forma kikenéséhez
 vaj és liszt

A tetejére porcukor

Elkészítés:

   Összekeverjük a száraz anyagokat (mák, liszt, s.por, cukor), egyenként beleütjük a tojásokat, hozzákeverjük az olajat és a tejet, sűrű masszát kell kapnunk! Az egészet egy kivajazott és lisztezett koszorúformába öntjük és 170 C-ra előmelegített sütőbe tűpróbáig ( kb 40 percig) sütjük.A formában hagyjuk párpercet hűlni majd kiöntjük, porcukorral megszórva tálaljuk!
  Szoktam ezt a receptet tepsiben is sütni és a végén kockára vágom, úgy tálalom!
Jó étvágyat hozzá!

2013. július 10., szerda

Foltos rakott kuglóf

Ha igazi különleges reggelit akarunk a családnak, akkor ajánlom ezt a finom puha és minden falatban kicsit más ízű kuglófkülönlegességet!


Hozzávalók:

A tésztához:
30 dkg liszt
kb 1 dl tej
8 dkg vaj
1/2 cs. élesztő
5 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
2 tojás
1/2 citrom reszelt héja

Diótöltelékhez:
1/2 citrom reszelt héja
7 dkg darált dió
4 dkg porcukor

Túrótöltelék:
12 dkg túró
1 tojássárgája
4 dkg cukor
1-2 ek búzadara

Lekvártöltelékhez:
Hő stabil lekvár

A forma kikenéséhez:
vaj
szóráshoz liszt
a kenéshez tojás
Elkészítés:

   A  hozzávalókból a szokásos módon egy lágy tésztát dagasztunk, ha nagyon ragacsos lenne a tésztánk, akkor még egy kis lisztet adunk hozzá! A duplájára kelesztjük, amíg kel a tészta, addig külön-külön tálba összekeverjük a töltelékek hozzávalóit.
   A megkelt tésztát kicsit átgyúrjuk, majd 24 egyenként kb 3 dkg-os darabra vágjuk, ezeket a darabokat korong alakúra formáljuk és a korongok felére tölteléket helyezünk,majd a másik felét megkenjük felvert tojással és a töltött félre hajtjuk, a széleinél kicsit lenyomkodjuk.



   Minden töltelékkel 8 db korongot töltünk meg, ha az összes korongunk elkészült, akkor kivajazzuk és kilisztezzük a kuglófformát! A tésztatáskákat lapjukkal váltakozó sorrendben a formába tesszük, 10-15 percig hagyjuk pihenni, addig a sütőt 180C-ra előmelegítjük!


   Alufóliával lefedve tesszük a sütőbe, aminek a hőfokát visszavesszük 170 C-ra, így sütjük kb 45-50 percig, én az utolsó 10 percben levettem az alufóliát és így lett szép aranybarna!
   A formában hagyjuk 10-15 percet pihenni csak utána öntjük ki, porcukorral megszórva tálaljuk.
Jó étvágyat hozzá!


2013. július 7., vasárnap

Jegeskávé

   A tegnapi szenzációs VOLT fesztiváli buli után a mai reggel sem kezdődhetett másként a gyereknek, mint általában, egy hajnali kakaóval. Akkor még nem is éreztem a kevesebb alvás hatását, de kora délután már a fáradság és a meleg uralkodott, így muszáj volt egy kávét készítenem, ebéd után a melegben mi is lehetne jobb egy finom jegeskávénál. 


Hozzávalók:

2 dl már lehűlt kávé
2 gombóc vaníliafagylalt 
esetleg tej
és cukor
a díszítéshez:
tejszínhab
kakaópor

Elkészítés:

   A vaníliafagylaltot egy magas pohárba adagoljuk, ráöntjük az előzőleg elkészített és lehűtött kávét, hogy milyen kávét használunk azt mindenki döntse el saját ízlése és belátása szerint, én egy nagyon lágy lattet főztem és még abba is öntöttem egy kis hideg tejet. Szerintem cukor nem kell hozzá, mert a fagyi elég édes, de ha valaki nagyon édesszájú, akkor édesítse meg a kávét egy kicsit. Ezután már csak a díszítés van hátra, mehet a tetejére egy nagy adag tejszínhab és egy kis kakaópor. Szívószálat bele és ki a teraszra az árnyékba, mert ezt szerintem így kell!
   Mindenkinek jó italozást!

2013. július 4., csütörtök

Vanília fagylalt (gép nélkül)

Végre itt a várva várt meleg, a gyerekek legnagyobb örömére nálunk is beindul a fagyi projekt, hisz ez az az édesség, amiből sosem lehet eleget készíteni! 
Most egy alapreceptet hoztam, ami aztán kedvünk szerint ízesíthető, ahogy szeretnénk, és fagyi gép nélkül is finom krémesre fagy! Az alapötlet Tücsök és Bogár konyhájából származik, csak én aroma helyett valódi vaníliát használtam, ha már otthon készül. akkor legyen a lehető legtermészetesebb!



Hozzávalók:

5 dl tejszín
1 tubus sűrítet tej
1 vaníliarúd
 2 cs. vaníliás cukor

Elkészítés:

   A tejszínből kb 1 dl-be beletettem a sűrített tejet, a van.cukrot és a vaníliarúd kikapart magjait és a rudat magát is, ezeket az alapanyagokat összeforraljuk, hogy a vanília íz szépen kioldódjon és jól érvényesüljön a végén! A többi tejszínt jól le kell hűteni, hogy a végén szépen felverhető legyen. A vaníliás masszát is behűtőm, én pár percre még a fagyasztóba is betettem. A sima tejszínt tálba öntöm és elkezdem habbá verni, amikor már habosodik, akkor óvatosan a vaníliás masszát belecsorgatom és az egészet kemény habbá verem, én egy fedeles tálba szoktam ezt a műveletet elvégezni és ebben a tálban teszem be a fagyasztóba is, mivel ez egy elég nagy adag, ezért 5-6 óra kell neki, hogy mindenhol jól megfagyjon!
Fagyi kanállal gombócokat formálunk belőle!
Jó étvágyat hozzá!